476 1910. Fel kell említenem továbbá, hogy voltak jókedvű gyülekezetnek, örömünnepe, amelyről az apák elbeadakozóink is. Igy Kusnyár János földmíves az oltár, szélése nyomán bizonyára még a kései unokák is lelkesedéssel fognak megemlékezni; örömünnepe azért", — melynek Krisztus Urunknak a samáriai nővel való mert e vasárnapon szentelte fel, dr. Baltik Frigyes beszélgetését ábrázoló képét, Kubányi Lajos festőművész festette, — földiszítésére 154 koronáért két püspök megbízásából s helyettesítésében a hívek által a mindenható Isten tísz : eletére emelt díszes templo- angyalt ; özv. Ozor Zsuzsánna 140 korona árban 16 gyertyára való csillárt ; özv. Csizsmárik Mária elhunyt mot, Nt- Frenyó Gyula nógrádi alesperes. leányának emlékére, értékes fekete bársony oltár és A templom előtti tágas tér, már jóval a beharanszószék terítőt vett s többen voltak, akik 20, 30, 50, goztatás előtt, tele volt ünneplő közönséggel. Ott volt 100 koronát ajándékoztak. az egyház apraja-nagyja. Ott voltak a szomszéd falKülönös elismerést és dicséretet érdemel a z o n vakból ide sereglett hitsorsosaink, akik eljöttek, hogy ban, a hithű szandai Sréter család, amelynek buzgó örüljenek az örülőkkel. És sok róm. katholíkus is volt ősei, a 18-ik század végén alapították a surányterényi látható a tömött sorokban. Kíváncsiságból jöttek, de ág. hitv. ev. egyházat, körünkben még élő tagja Sréter bizonyos, hogy az istentisztelet végeztével egészen Árpád, aki a reá kivetett 848 korona 90 filléren felül, más érzelmekkel távoztak a templomból, mint amilye1000 koronát ajándékozott a templomra. nekkel átlépték volt annak küszöbét. A jókedvű adakozók fogadják e helyen is, hálás A beharangozás után, a parochián időző lelkészköszönetünket. testvérek és jelenlevő világiak, a fellobogózott templom Az Isten megtartó, áldó kegyelme pedig, nyuelé vonultak, ahol a kulcsot egyszerű, de a szív mégodjék a templomon és a gyülekezeten. lyéből fakadó szavak kíséretében Sréter Árpád az egyháztanács tagja adta át az avató esperesnek, felSzlancsik Pál, kérvén őt a templom felszentelésére. A zárt ajtók ev. lelkész. megnyitása után, az ünneplő közönség bevonult a templomba s kezdetét vette az ünnepi istentisztelet, amelynél a liturgiát Meskó Károly gutái lelkész B E L É L E T. végezte. Luther diadalmi énekének, az »Erős vár a mi Istenünk" negyedik versének éneklése közben, az Ä p e s t m e g y e i e s p e r e s s é g Budapesten folyó avató esperes, a legéndi és a helyi lelkész kíséretéévi november hó 29-én rendkívüli közgyűlést tartott, ben lépett az oltár elé 's megtartotta magyar nyelven a melyen Sárkány Béla alesperes és dr. Szelényi Ján. jel. XXI. 1. 2. 3. alapján, kiváló szónoki erővel Aladár felügyelő elnökölt. A rendkívüli közgyűlésre előadott remek avató beszédét 's a gyarló emberi kéz Rákospalota evang. egyházközsége újabb parcellázási által épített szép hajlékot átadva magasztos, szent kérelme és lelkészével a haszonrészesedés tárgyában hivatásának, felszentelte a háromságos egy Isten nevékötött szerződése adott okot ; ez utóbbi szerint Koben Istenházává, gyönyörű alkalmi imájában áldást vácsi Kálmán rákospalotai lelkész 200,000 koronányi kérve és osztva a templomra és a gyülekezetre. haszonrészesedést kap egyházától azért a tizenöt évi Két alkalmi tót-ének eléneklése után, szószékre ernyedetlen munkáért, mellyel gyülekezetének parcellépett Zeman Mihály szügyi lelkész 's a 27-ík zsollázások révén közel egy milliónyi vagyont szerzett. tár 4—7 versei aiapján elmondta tótnyelven szép, — A szerződést, valamint az újabb parcellázást is az mindvégig feszült figyelemmel hallgatott szószéki beegyházmegyei közgyűlés jóváhagyta. — Kiskörös több szédét, melynek elhangzása után Csővári Géza két- vitás ügye került még napirendre, a melyeket egybodonyi lelkész szolgáltatta ki a jelenlevő lelkészhangúlag intézett el a közgyűlés. testvéreknek magyar nyelven az Úr szent vacsoráját, G y á s z r o v a t . Mély megilletődéssel vettük lapunk amelyhez a lelkésztestvérekkel együtt a szintén jelenmúlt számának zártakor a lesújtó hírt Szántó józsef levő esperességi másodfelügyelő báró Buttler Ervin rozsnyói ev. főgimn. igazgató elhunytáról. Csendes, is járult. szelíd lelkülete mellett példás szorgalom, kötelességAz Úr szent vacsorájának kiszolgáltatása után, tudás, buzgó o d a a d á s jellemezte a kiváló tanférfiút, a újból, a püspököt helyettesítő alesperes lépett az oltár kit egyházának, iskolájának igaz gyásza kísért sírjába. elé s az egész ünnepélyes istentiszteletet záró beszé- I Halálát a következő gyászjelentés tudatja : A Rozsr dében, az elismerés k o s z o ú j á t letevén a gyülekezet nyói Ág. Hit. Ev. Főgimnázium Kormányzó Testülete előtt, kiemelte azt a korunkban igazán ritka áldozatés Tanári Kara szomorúan tudatja, hogy Szántó Jókészséget, amellyel e 378 lelket számláló kicsiny, de zsef főgimn. igazgató tanári működésének harminchithű sereg — a surányiak felvoltak mentve a templom egyedik, igazgatóságának hetedik, életének ötvenötödik épitési adó fizetése alól, — felépítette díszes temévében ma reggel hat órakor meghalt. Temetése az plomát. ág. hitv. ev. egyház szertartása szerint december haAlkalmi kollekta 's az ároni áldás eléneklése vának második napján délután három órakor lesz. A után, az ünnepélyes istentisztelet véget ért. kormányzó testület buzgó tagját, a tanári kar munkás A templom gót stílben épült 's 32000 koronába és szerető társát, az ifjúság igazi atyját vesztette el. került. Megjegyzem még, hogy az egyház 1909-ben Rozsnyó, 1910. november hó 30-án. Emléke örökké beltelkek szerzésére s építkezésre 8925 kor. adott ki. él közöttünk. A hívek, pedig vannak sokan olyanok, akik 700, R e n d k í v ü l i e g y h á z k e r ü l e t i közgyűlést tart a 800 sőt 1000 koronánál is többet fizetnek a szent tiszai egyházkerület f. hó 28-án Miskolcon. A közcélra, tekintve a múlt évi terméketlenséget s a z o gyűlés tárgya l e s z : intézkedések megtétele a Zelenka kat az elemi csapásokat, amelyek a nyár folyamán Pál halálával megüresedett püspöki szék betöltésére. három ízben is okoztak kárt gazdáinknak megerőlteL e l k é s z j e l ö l é s . A nagykárolyi ev. egyház leltéssel bár, de azért készségesen fizetik a reájok készévé választott Rédei Károly eltávozásával megtemplomépitési adó címén kivetett összegeket. üresedett pusztaföldvári ev. lelkészi állásra a meg-