256 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ az egyetemes gyűlés kijelenti, hogy számtalanszor kifejezett kérelméről soha le nem mond, mely szerint az 1848. évi XX. t.-c. végrehajtásához ragaszkodik, a törvény, igazság, tökéletes egyenlőség és viszonosság, az ág. hitv. evang. egyház hazafias és közművelődési érdemei nevében, a legkomolyabb alakban sokszor tett Ígéretek alapján azon törvénynek erkölcsi és anyagi tekintetben való végrehajtását sürgeti; a lelkészek fizetésének és korpótlékának a tanárokéval egyenlő mértékben biztosítását, az államsegélynek törvényben való biztosítását kívánja, elvárja a törvényhozásban is működő híveitől, hogy egyházi téren tanúsított állásfoglalásukhoz következetesen a törvényhozásban is komolyan támogatják az egyház ezen törekvését; végre felír a törvényhozáshoz és kormányhoz, hogy a sokszor tett Ígéretet végre teljesítse, annyival inkább, mert egyházunk azon ígéretek komolyságában bizva sok tekintetben azokhoz képest rendezkedett már be, s az emlékiratban felsorolt jogos igényeinek nem teljesítése most már végzetes következményeket vonna maga után." Eddig az indítvány, a melyre nézve, annak lényegét tekintve, ideje volna már egyszer az összes egyházmegyéknek és kerületeknek lehetőleg szószerint és egyöntetű megállapodásra jutni. Ä békési evang. egyházmegye közgyűlése. A békési ev. egyházmegye jun. 28-án tartotta rendes évi közgyűlését Gádoroson. Junius 27-én d. e. 8 órakor az egyházmegyei iskolaszék tartott gyűlést. A négy körlelkész Okályi Adolf, Freitag János, Mendöl Lajos és Rédei Károly részletes jelentései alapján az iskolaszék örömmel vette tudomásul, hogy az egyházmegye összes iskoláiban a kívánt buzgósággal és jó eredménynyel folyt a tanítás, amiért is elismerését fejezte ki az iskolaszék a tanítóknak szorgalmas, ügybuzgó működésűkért. Mivel az iskolák megszaporodtak, szükségessé vált egy ötödik körlelkészi állás szervezése. Sajnálattal vették tudomásul Freitag János orosházi körlelkésznek betegeskedésére való hivatkozással történt lemondását és sok évi buzgó működéséért jegyzőkönyvi köszönetet mondanak. A Zsedényi-féle 200 koronás jutalomra első helyen Sass János orosházi, második helyen Bodnár Endre szarvasi tanítót ajánlja a közgyűlés. Végül sürgette a közgyűlés, hogy a kézügyességet és a női kézimunkát az összes iskolákban tanítsák. Az iskolaszékbe szavazattöbbséggel Fürst János orosházi tanítót választották be. Délután 6 órakor előértekezlet volt, amelyen az orosházi ev. egyház szabályrendeletét és az előadó javaslatát tárgyalták. ~ 1910. Junius 28-án délelőtt 8 órakor gyámintézeti istentiszteletet tartottak. Az ünnepi szentbeszédet Csermák Elemér szentetornyai lelkész mondotta. Az istentisztelet végeztével ugyancsak a templomban a közgyűlés vette kezdetét Haviár Dániel egyházmegyei felügyelő és Veres József esperes elnöklete mellett. A közgyűlést Haviár Dániel magas s z á r nyalású beszéddel nyitotta meg. Ezután Veres József terjesztette elő nagy gonddal készült jelentését, T o r kos Kálmán indítványára ugy a megnyitó beszédet, mint az esperesi jelentést felveszik a jegyzőkönyvbe. A közgyűlés Il-od jegyzővé Kollár Lajos szarvasi főjegyzőt választotta meg. Jóváhagyták az egyházközségekben történt birtokváltozásokat és kölcsönügyeket. A szarvasi főgimnázium felügyelő bizottságának jegyzőkönyveit Okályi Adolf egyházmegyei jegyző ismertette. Sajnálattal értesült a közgyűlés arról, hogy a főgyimnasium hivatalvesztésre ítélt vallástanárának, Melis Jánosnak ügye még mindig nem ért véget, miután az egyetemes egyházi törvényszék ujabb adatok beszerzését kívánja. örömmel vette tudomásul a közgyűlés az egyházmegye tanügyi állapotáról szóló iskolaszéki jelentést. Az ötödik körlelkészi állásra Csermák Elemért, Feitág János helyére pedig Hrdlicska Lajos tótkomlósi lelkészt választották meg. A számvevőszék jegyzőkönyve alapján elrendelte a közgyűlés a megnevezett néhány egyházközség számadásaira vonatkozó javaslatbekérését, pótlást stb. Az orosházi egyházközség több adózó polgárának fellebbezésére hozott javaslatot is elfogadták és a felemelt személyi adókat törölték. Tudomásul vették a segély egyleti számvizsgáló bizottság jegyzőkönyvét. A segélyegylet anyagi helyzete — bár lassan, de mégis javul. Az özvegyi járulékból eddig levont 20 százalékot 15 százalékra szállították le. Elfogadta a közgyűlés az egyházmegyei közpénztár állapotáról szóló jelentést és a Kovács Andor orosházi lelkész vezetése mellett működő egyházmegyei gyámintézet jegyzőkönyvét. A gyámintézet céljaira történő évi kegyes adakozásban "az orosházi, szarvasi és pföldvári egyházak tűnnek ki. A többi nagy egyházak, — különösen a tótkomlósi és kondorosi — nem járulnak hozzá olyan mértékban, mint az kívánatos volna. Elfogadta a közgyűlés Kovács Andor azon indítványát, hogy a gyámintézet fennállásának jelen 50-ik jubiláris évében országos gyűjtést indítsanak a gyámintézet nagynevű alapitója, dr. Székács József püspök Orosházán felállítandó szobrára. Az orosházi egyházközség annak idején nagy port felvert szabályrendeletét a közgyűlés visszaadja az egyházközségnek átdolgozás és a bányai egyházkerületi szabályrendelettel való összhangbahozás végett. Zalai Gergelyné alapítványát a rendkívüli helyzetre való tekintettel a közgyűlés az alapitónak viszszaadatja. Elfogadta a közgyűlés a bányai egyházkerület missziói szabályrendeletét az összes javasolt módosításokkal. Az egyházkerületi elnökség az országgyűlési képviselőválasztások előtt egy figyelmeztető leiratot intézett a lelkészekhez és tanítókhoz. A leirat ismertetése után elfogadta a közgyűlés Csermák Elemér