253 ~ 1910. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ budapesti Deák-téri ág. hitv. ev. testvéregyházaknál ^kezelő bizottság ezennel közhírré teszi, hogy a föntírt alapítványból külföldi egyetemeken tanuló ág. hitv. ev. lelkész vagy pedig gimnáziumi tanári pályára készülő ifjúk számára több rendbeli, egyenként 210 német birodalmi márkából állő ösztöndíj fog a jövő 1909—1910. tanévre kiosztatni. — Ezen ösztöndijak egymásutáni két éven át élvezhetők. Az elnyerhetés feltételei : 1. Ha hittani jelölt a folyamodó, akkor már is legalább három évi folyamot jól végzett legyen valamely magyarhoni protestáns theologiai intézetben. 2. Ha tanári pályára készül a folyamodó, akkor az érettségi bizonyítvány kelte után már három évig "honi vagy külföldi magasabb intézetben a maga választotta szakmában jó sikerrel tanult legyen. 3. Azonkívül mindenik folyamodó a választott pálya külömbsége nélkül legyen; a) magyar születésü és ágostai hitvallású evangelikus ; b) a magyar nyelvet tudományosan ismerje, helyesen irja és beszélje, mely körülmény a theologusok által dékáni bizonyitványnyal is igazolandó; c) legyen feddhetetlen erkölcsi jellemű és jeles szorgalmú. Ennélfogva felhivatnak a külföldi egyetemeken levő mindazon lelkész vagy tanárjelöltek, kik már egy év óta a Glosius Sámuel és Dániel-féle ösztöndijak élvezetében vannak, hogy ha még további egy évre külegyetemeken maradni és az ösztöndijakat élvezni óhajtásuk: azt az előttük tudvalévő feltételek teljesítése mellettt 1909. szeptember 30-ig alulírott bízottsági jegyzőnél kérvényileg jelentsék be. Felhivatnak továbbá mindazon külegyetemeken tanuló vagy oda még csak ezután kimenni szándékozó lelkész- és tanárjelöltek, kik a fentebb részletezett minőségi feltételeknek meg birván felelni, iiyen ösztöndijat a jövő 1909—1910. tanévben élvezni óhajtanak, hogy a fent megirt kellékeknek kétségtelen beigazolására akár eredetiben, akár hitelesített másolatban melléklendő tanodai — ha van candidaticumi — vagy egyetemi és egyéb bizonyítványokkal ellátott, az alább kikötött tanítási kötelezettségeket is tartalmazó, sajátkezüen irt és aláirt, lakhelyükkel és az utolsó posta állomással jegyzett kérvényeiket f. 1909. évi szeptember 30-ig való záridő előtt (melynél később beérkező folyamodványok figyelembe. nem vétetnek) bérmentve és lepecsételve Dr. Liedemann Frigyes bizottsági jegyzőhöz (Budapest, VII. Damjanich utca 14. sz.) küldjék be. A megszavazott ösztöndijat a díjnyertes hit- és tanárjelöltek felerészben a külföldi egyetemen történt beiratásuk igazolása után a tanév elején, második felerészét pedig a tanév második fele kezdetén, miután bizonyítványaikat az illető egyetemen sikerrel töltött első félévről és egyszersmind a második félévre lett beiratásuk felől is (Frequentations-Zeugniss und Anmeldungsbogen) a kifizetés alá kerülő összegről szóló sajatkezü bélyegtelen nyugtájukkal együtt előlegesen "beküldöttek, fogják posta utján bérmentesen megkapni, mivegre szükséges, hogy egyetemi lakásukat a nyugta .beküldésekor pontosan megírják. Aki ezen hit- és tanárjelölti ösztöndíjat már egy évig húzta, a rákövetkező évben is annak élvezetében csak ugy maradhat meg, ha ujabban is érdemesnek .tapasztaltatott; ha továbbá már az első évben a filo- zófiát, beleértve a filologiát és kivált erkölcstanifilozofiát is szorgalommal tanulta s a második évben is tanulja; végre, ha magát előre arra kötelezte, hogy a külegyetemen töltött ösztöndíjas két esztendő után a hazába térve, a budapesti Deák-téri ág. h. evang. testvéregyházaknál, ha kívántatni fog, mérsékelt díj mellett egy évig segédtanári vagy segédlelkészi hivatalt viselend. Dr. Zsigmondi/ Jenő Dr. Liedmann Frigyes biz. elnök 1—1 biz. jegyző. Pályázat. A békéscsabai ág. hitv. ev. R u d o l f - f ő gimnásiumnál lemondás folytán üresedésbe jött r e n d e s vallástanárí állásra pályázat hirdettetik. A tanszék javadalma az intézet részéről 2400 K . törzsfizetés, öt ízben 200 K. ötödéves korpótlék és 480 K. lakáspénz. A törzsfizetés idővel 2800, illetőleg 3200 K-ra, a lakáspénz a fizetési osztálynak megfelelően 600, 700, és 800 K-ra emelkedhetík. A törzsfizetést a szolgálati időhöz képest az állam egészíti ki. A megválasztott rendes vallástanár az 1894. évi XXVÍI. t c. alapján szervezett országos tanári nyugdíjintézetnek jogosított és kötelezett tagjaFeladata: a vallástan tanítása, de e mellett még valamely tárgy tanítása a törvényes óraszám (18 óra) keretében; téli időben ifjúsági istentiszteletek tartása ; egyházi jellegű iskolai ünnepeken beszédtartás s az Ifjúsági Gyámintézet vezetése. A pályázati kérvényeket szabályszerűen felszerelve (keresztlevél, érettségi bizonyítvány, alap- és szakvizsgálati bizonyítvány, lelkészi oklevél, tiszti orvosi bizonyítvány egészégi állapotáról, működési bizonyítványok) a főgimnáziumi kormányzó-bizottsághoz címezve 1910. évi augusztus 15-ig kell a főgimnáziumi kormányzó-bizottság elnökénél benyújtani. A megválasztott vallástanár állását 1910. évi szeptember hó 1-én tartozik elfoglalni s javadalmazása e naptól veszi kezdetét. Békéscsabán, 1910. junius 28. Dr. Sailer Vilmos 2—1 a főgimn. kormányzó-bizottság elnöke. A csanádapácai evang. leányegyház levítatanítói állására pályázatot nirdet. Fizetése: Lakás kerttel, 700 Kor. készpénz, 300 Kor. államsegély és az állam által adandó esedékes korpótlékok. (Kir. kincstár által adandó 2 Kat. hold föld haszonélvezete.) Levitái cselekményekért: 100 Kor. tiszteletdíj, keresztelésért: 60 fillér, temetés: kishalottól 1 Kor- nagyhalottól 2 Kor. búcsúztatás külön 4 Kor. (Jegyzői és számvevői tiszteletdíj 30 Kor.) — Kötelessége: 6 vegyes osztályt é s az ismétlő iskolát vezetni s a levitái teendőket végezni. Óhajtandó, hogy az istentiszteleti éneklést harmóniummal vezesse. Okmányokkal felszerelt kérvények alólírott lelkészhez nyújtandók be julius hó 22-éíg Pusztaföldvár (Békés megye^ 1910 julius 3. Rédei Károly 2—1 evang. lelkész. Az udvarií (Tolna-m.) ev. leányegyház II. sorsz tanítói állása 1910 szeptember l - r e betöltendő német nyelvben is jártas oki. tanítóval. Javadalom 1000 korona és szabad lakás. Pályázatok 1910. jul. 30-ig küldendők be a varsádi evang. leik. hivatalhoz. 3—3