1909 E V A N G E L I K U S OlíÁLLO üdvöt adó evangyeliom drága gyöngyét, szíve legfőbb vágya, hogy embertársait is mielőbb annak birtokában lássa. Ebben a tekintetben tehát f. é. február 2-ika egyházi beléletünkben örvendetes fordulópontot jelent. A missióhoz való szeretet országszerte szétszórt s csak pislogó mécseit egy hazai missió egyesület alapítása által a missiói tevékenység fennlobogó lángjában gyűjteni egybe: ez volt ezen az ős koronázó Pozsony városában eltöltött napnak a czélja. S hogy a missióhoz való szeretet eme szikrái sok évi hűséges munka, mindenekelőtt a Scholtz Ödön ágfalvi lelkész kitűnően szerkesztett Missiói Lapja által élesztve tényleg meg voltak szerte az országban, azt mi sem bizonyítja jobban, mint ama körülmény, hogy a zord téli idő daczára, hazánk legtávolabb eső részeiből is csakúgy özönlöttek az ünnepségre a missió barátai. Egyházkerületeinknek úgyszintén theologiai akadémiáinknak is mindegyike képviselve volt azon. A Pozsonyban Schmith K. Jenő licenciátus és Prőhle Henrik helybeli lelkészek által gondosan előkészített ünnepnap a szokásos délelőtti istentisztelettel kezdődött, amelyen alulírott tudósítónak volt alkalma a gyülekezetet istentiszteleti szent beszédében a missiónak előcsarnokába vezetnie. Az imával megnyitott alakúló gyűlés 11 órakor vette kezdetét az egyházközség könyvtártermében. A közgyűlésnek Dr. Dobrovits egyházfelügyelő és lie. Schmith lelkész részéről történt szívélyes — s a közörömre megjelent bányakerületi felügyelőnek, Zsilinszky Mihálynak Scholtz Ödön lelkész általi tiszteletteljes üdvözlése után, utóbbi felszólította a megjelenteket az egyesület megalakítására. A megalakítás után pedig nyomban hozzáfogtak a tisztviselők megválasztásához. Egyházi elnöknek Scholtz Ödönt választották, világinak Steltzer András pozsonyi városi tanácsost, — mindkettőt egyhangú lelkesedéssel. Jegyzőnek Pröhle Károly soproni theologiai tanár, pénztárosnak s ellenőrnek pedig a két budapesti lelkész, Broschko Adolf, illetőleg Morhács Márton lett megválasztva. Választmányi tagokul a belépésüket bejelentők közül mind a négy egyházkerületből a következők küldettek k i : Dr. Dobrovits egyházfelügyelő, lie. Schmidt lelkész, Pröhle Henrik lelkész, Kovács Sándor theol. tanár, Jánossy Lajos esperes, Stráner Vilmos theol. tanár, Mesterházy Sándor lelkész, Löw Fülöp lelkész, Beyer Teofil lelkész, Bohus Károly lelkész, orsz. gyül. képviselő, Rédei Károly lelkész, Dr. Walser lelkész, lie. dr. Daxer vallástanár, Skrovina Ottó lelkész, Jánoska György lelkész, Steinacker Roland lelkész. Az így megalakult közgyűlés örömteljes közfelkiáltással választotta Zsilinszky Mihály, nyug. államtitkárt, Dr. Baltik Frigyes és Gyurátz Ferencz püspököket továbbá Stettner Gyula esperest a hazai missió-egyesület védnökeivé. Az újonnan alapított egyesület Zsilinszky Mihály egyházkerületi felügyelő részéről szívélyes szavakban történt üdvözlése után a beérkezett üdvözlő iratokat vette hálás tudomásúl a közgyűlés s közűlök D. Baltik, Gyurátz és Zelenka püspökök áldást kívánó leveleit egész terjedelmökben fel is olvastatta. Megható s egyúttal lélekemelő módon nyújtották át ezután az újonnan megalakult egyesületnek az első adományokat. Dr. Dobrovits egyházfelűgyelő 400 K-nyi hagyatékot adott át, melyet egy kegyes özvegyasszony hagyományozott az egyházközségnek egy megalakítandó missiói egyesület számára. Nagy örömet keltett 66 lie. Schmithnek azon jelentése, hogy csak a pozsonyi gyülekezetből 45 rendes és 83 pártolótag lépett be az egyesületbe s számuk tudtunkkal az ünnep napján még jelentékenyen szaporodott, továbbá, hogy a »Friedensbote« útján 200 K. folyt be a missió czéljaira. Igazán eredeti és megható látvány volt, amikor a dunántúli gyámintézetnek egyházi elnöke, Lőw locsmándi lelkész aránylag kicsi, de a bel- és külmissióra való adakozásban világító szövétnekként ragyogó gyülekezetében egy fél éven belül gyűjtött 83.96 K.-t. tette le a gyűlés asztalára a legkülönfélébb pénzadományokban, úgy, amint összegyűjtötte őket. Meggyőző szavakkal bizonyította, hogy fillér fillérré gyűjtve mily nagyban segiti elő az Isten országa munkáját s elbeszélte, miként kérte az egyik kis gyermek anyját néhány fillérért, hogy «a szegény fekete gyermekek is fehérekké lehessenek'» Mily mély igazságot fejezett ki itt öntudatlanúl is a gyermeki száj, azt, melyet az Úr kedvencz tanítványa igyen fejez ki: »a Jézus Krisztusnak, az ő fiának vére megtísztit minket minden bűntől." (I. Ján. 1, 7.) A keresztyén szeretet által a missio áldozati oltárára hozott első zsengék sorának végét azon jelentés képezte, miszerint a «Missiói Lapok" útján szintén 100 K. folyt be. Vajha sok keresztyénnek szívét gyújtanák lángra e nemes adományok a missio ügye iránt. Két indítványt tettek ezután a közgyűlésnek, mit ez szívesen el is fogadott. Az első Scholtz lelkészé, az volt, csatlakozzék az ujonan megalakúlt magyarhoni missio egyesület a leipzigí evang. missióhoz, a hová eddig is küldötték a befolyt missiói adományokat s ahol az egyedüli magyarhoni missionarius növendék, Róth Henrik is kiképeztetését nyeri — a másik Kovács theol. tanár indítványa, tegye az egyesület a további fejlődés folyamán beható megfontolás tárgyává, vájjon már hazánknak földrajzi helyzeténél fogva is nem-e az volna az egyesületnek Istentől kijelölt feladata, hogy az üdvöt adó evangyeliomot a monarhiánk által részben annektált s részben vele szomszédos balkáni tartományokban, illetőleg országokban hirdettesse. Az alakúló közgyűlésnek fénypontja a leípzigi kollégium képviseletében megjelent missiói felügyelőnek, Weíshaupt Mártonnak beszéde volt, válaszúi azon kérdésre, vájjon az általa képviselt kollégium elfogadja-e a magyarhoni missióegyesület csatlakozását. Szívet üdítő, kitörölhetetlen emlékeket vitt magával mindenki, aki látta, mint közöl kincset kincsre a missiónak ezen embere tapasztalatainak gazdag tárházából, mint ért ahhoz, hogy a hallgató látókörét tágítsa, hívét pedig buzdítsa a szegény pogányok megmentésére, megtérítésére kész szeretet számára, — s aki hallotta, mily meghatóan ecsetelte ezeknek nyugtalan keresését Isten után, sivár, bűnben fetrengő életöket, vigasznélkűl való, reménytelen halálukat. Meggyőző érvekkel bizonyította, mily alaptalan volt a missiói szeretet felébredése napjaiban azoknak aggodalma, kik azt hitték, hogy a missiói munkásság a hazai egyháznak erejét le fogja csapolni, amennyiben esetleg éppen a legjobbakat vonja el; éppen ennek el'enkezője történt: amióta az egyház a missio szolgálatában is áll, benső hitéletében határozottan erősbödött, gyarapodott. Miután végűi még elhatározta a közgyűlés, hogy a »Kleine Missionsglocke« mintájára magyar s tót nyelven is ad ki ily lapocskát, továbbá, hogy az egyesület alapszabályait is három nyelvre fordítja s kinyomtatva mindenhová elküldi, áhítatos imával véget ért ezen emlékezetes ülés. Visszatekintve annak lefolyására, el lehet mondani róla, hogy valójában az Isten áldása kísérte azt