393 EVANGELIKUS karja templomaink nagy részét újra visszaadta és megnyitotta, templomainkban épen reformáció ünnepén felújítjuk. A nagy férfiak történeti jelentősége s a százados mult és jelen idő harmóniája iratta meg velem azt a reformációi templomi szent beszédet, melyben a reformáció jelentőségének vázolása mellett, Thököli Imre és Rákóczi Ferenc emlékét és érdemeit felújítom. Az imádsággal ellátott beszédet 50 fillér beküldése ellenében portómentesen megküldöm az érdeklődőknek. Körmend (Vasm.) 1906 szept. 30. Pályázat. A nógrádi ág. h. ev. egyházmegyében megüresedett etrefalusi (Turicska) anyaegyház rendes lelkészi állására pályázat hirdettetik. A szolgálati nyelv tót és magyar; jövedelem lakáson kívül kongruával 1600 korona. Pályázni kívánók pályázataikat folyó évi november 20-ig alulírt esperesi hivatalhoz küldjék be. Szirák (Nógrádm.), 1906. okt. 1. Wladár Miksa, nógrádi ág. h. ev. esperes. Kapi Béla ev. lelkész. = Angster József és Fia = Magyarország legnagyobb orgonáinak és a budapesti bazilika nagy orgonáinak építői Örömmel ajánljuk a n. é. prot. közönségnek különös figyelmébe, november hó folyamán a „Londoni traktátus társaság" kiadásában, újonnan átdolgozva, nyolc színes és nyolc acélnyomású^ illusztrációval megjelenő Bunyán János „Zarándok Útja" című világhírű munkáját, ízléses vászonkötésben. Karácsonyi és más alkalomra a legalkalmasabb és becsesebb ajándék. Egy példány ára 3 korona bérmentve küldve. Öt példány megrendelésénél 2 5 % engedménynyel postaköltség nélkül. Előleges megrendelések elfogadtatnak. Értesítés. A „Hiszek-egy" c. munka iránt érdeklődőket tisztelettel értesítem, hogy az a csekély érdeklődés folytán meg nem jelenhetett. A 800 példányban szétküldött felhívásra — melyet az „Evang. Őrálló" is szives volt közzétenni — csupán 26 megrendelő jelentkezett (23 ev. lelkész, 1 ref. lelkész és 2 ev. tanító), az egyházak közül pedig csak kettő tett nagyobb megrendelést (Orosháza és Szarvas). Igen kérem azokat, kik a munkát megrendelni óhajtják, e hó végéig értesíteni szíveskedjenek s különösen kérem a nt. lelkész urakat, kegyeskedjenek értesíteni, vájjon egyházaik konfirmációi vagy vizsgái ajándékkönyvként, annak idején körülbelül hány példányt rendelnek? A munka, a nyomdai költséget fedező elegendő jelentkezés esetén, legkésőbb f. évi december hó 1-ére megjelen. 1906 ŐRÁLLÓ Orgona- és harmonium-gyár Pécs. Két arany, egy ezüst és egy nagy milleniumi éremmel kitűntetve. Ajánljuk kitűnő hangú és erős szerkezetű légnyomatu (pneumatikai) orgonáinkat, melyek a rendkívül könnyű játékmód registrálás mellett még azon nagy előnynyel is bírnak, hogy a templom nedvessége és az időjárás viszontagságai semmi befolyást nem gyakorolnak rájuk. Raktáron kitűnő hangú harmoniumok minden nagyságban. Mindennemű javításokat, hangolásokat és átépítéseket olcsón elvállalunk. • ' ; ' - ..'• '-• Árjegyzéket kívánatra ingyen küldünk. 9—aß r ORGONA-GYÁR BUDAPEST, VII., Garai-utca 48. villamos gépekkel = berendezve. RI EG ER OTTÓ cs. és kir. udv. szállítók a Szent-Sír lovagja és a Ferenc József-rend tulajdonosa. Legolcsóbb árban és kedvező fizetési feltételek mellett kiváló tiszta légnyomás, erőrendszer szerint (pneumatikai) tartós és nemeshangú orgonákat szállít. — Mindennemű orgonajavításokat és orgonahangolásokat a legmérsékeltebb árban és lelkiismeretes pontossággal teljesíti és jókarbantartást mérsékelt árban elvállal. [ T e r v e z e t e k és rajzok | Kiváló tisztelettel Pusztaföldvár (Békésm.), 1906. okt. 2. Rédei Károly A párisi és bécsi világ- [ kiállításon stb. helyről kitüntetve. „ | 30 évi fennállása ó t a 9 8 0 ú j orgonákat szállított. I Bérmentve díjtalanul. | ev. lelkész. Értesítjük olvasóinkat, hogy ha valami ügyük van a minisztériumnál vagy más hatóságnál, megkeresésökre szívesen utána járunk, tájékozódunk s ha szükséges, meg is sürgetjük — pusztán esetleges kész kiadásainkat számítjuk föl. A szerkesztő minden héten megfordul Budapesten, a segédszerkesztő pedig állandóan a fővárosban lakik. Reméljük, hogy ezen ajánlkozásunkkal is közelebb jutottunk egyházunk s közönségünk rokonszenvéhez. Szerkesztői üzenetek. H. L. Győrszemere. Utána jártunk a dolognak a minisztériumban s a választ levelezőlapon megadtuk. •4 Zichy Mihálynak „ L U T H E R W A R T B U R G B A N " című képe ne hiányozzék egy protestáns családban se. K a p h a t ó művészi kivitelű réznyomatban 12 koronáért Petrik G é z á n á l Budapesten, II. ker., Donátiutca 49. szám. Megfelelő keret külön.